Sok idő után úgy érzem, meg kell osztanom az érzéseim. Ki kell írnom illetve mondanom magamból. Lilivel nem sokat írunk erre a blogra, teljesen elvan hanyagolva, de mégis úgy gondolom leírom amit most érzek…
Hajnali 5óra… az agyam kattog, a szívem nagyokat dobban… lefekszem és akkor is róla ugranak be képek, a gondolataim zajosak, nem hagynak aludni, nem tudok másra gondolni, csak Rá… 2hónapja úgy éreztem meg kell szereznem. egyre többet beszéltünk, egyre többet voltam vele, egyre többet találkoztunk, és egyre jobban megtetszett. A mosolya, a személyisége, minden. Egyre jobban szükségessé vált, hogy megkapjam őt, hogy mellettem legyen. Ő volt az, aki miatt szívesen felkeltem, és mosollyal az arcomon feküdtem le. Mikor átölelt, mikor megcsókolt, tényleg szebb pillanatok voltak, mint a csillagok. De ez már mind sehol… Végre újra egésznek éreztem magam, volt mellettem valaki, akit imádhatok, és Ő is engem. Most újra ott tartok, hogy semmit sem látok jónak az életemben. Mintha mindent magával vitt volna az érzésem. Már csak arra vagyok kíváncsi, mikor kapok akkora pofont az élettől, hogy a padlóról többé nem fogok tudni felállni. Hiába hogy nem tartott sokáig, mégis hónapok óta úgy éreztem, hogy Ő az aki nekem kell, Ő az aki talán más, mint a többi. Nem, nem az. Ő is egy kusza, összevissza, nagyon gyerek gondolkodású fiú. Ki tudja, lehet talán jobb is,hogy vége lett, hiába hogy a szívem mást mond, az eszem talán helyesel. Hiába mondta akárki, hogy mennyire passzolunk, ha ez Szerinte nem így van… talán túl erősnek tűnök a szemében, vagy annak mutatom magam, de megtörtem. Túl gyenge vagyok, túl kevés ehhez. Talán örökre ez az állapot marad köztünk, de talán nem. Az agyamban gyűlölni szeretném, a szívemben mégsem. Jól összejött. De vannak barátaim [akik tényleg azok] akik még ilyenkor is mellettem állnak. Ha ők nem lennének, lent lennénk valahol a mélyben, és nem lenne ki kihúzzon. Vannak akikre számíthatok, talán már csak ők nyújtanak némi boldogságot, ők azok akik nyújtanak valami szeretetet felém. Üresnek érzem magam, képtelen vagyok megbízni többé. Képtelen vagyok kapcsolatba kezdeni, a vége ugyanaz: fájdalom. Nekem ebből nem kell, egy ideig nekem elég…
Ami eltört, annak úgy kellett lenni
A múltat le kellett zárni
A kulcsot messzire dobni
És vissza se nézni